Az alábbi műnek  egy részletével pályáztam a Magyar Író Akadémia diákíró pályázatára. Olvassátok, kritizáljátok! 

INSENSIBILIDAD

első fejezet
Dögtestvérek

A metrón nagyon rossz utazni. Ezt tudta Kinga is. Mégis, kénytelen volt mindennap használni a budapesti undergroundot, csak azért, hogy bejusson az iskolába. Fülében minden reggel száz bolha duruzsolt, tudta, hogy mielőtt belépne a gimnázium kapuján, még elnyom egy cigit. Mióta rászóltak, nem dobálózik a csikkekkel, szépen elnyomja mindet a kuka erre a célra kialakított részén. Köpne is egyet, de nem köphet, mert ő lány, és a lányok nem köpködnek, ezt megtanulta édesanyjától. Ó, megtanult ő sok mást is, nem csak az anyjától és apjától. Tanult ő a barátoktól, sőt még a tanároktól is. Barátaitól megtanulta, hogy ha nincs cigid, valaki biztosan adni fog, de ehhez az kell, hogy te is adj, amikor neked van cigid. Neki meg általában van mindig egy kósza szála, amit szívesen odaad valamelyik barátjának. Általában a legolcsóbb cigit, Viceroy-t szív, abból is a kéket, van, hogy szürkét. Áhítozva nézi a gazdagabbakat, akik megengedhetik maguknak, hogy vegyenek vékony, amolyan női cigarettát, lehetőleg minőségit, nem afféle kapadohányt, mint amilyent ő szív. Persze titokban szívja, otthon nem egészen tudják, hogy bent az iskolában is cigizik, nem csak otthon. Pedig ő minden szünetben rágyújt. Van, hogy több cigire is. Persze nem egyszerre, amúgy szépen egymás után. Egy ideig a vécébe járt, aztán amikor lebukott, és az ellenőrzőjébe bekerült az igazgatótól egy levélke, miszerint értesítik a tisztelt szülőt, hogy kislánya, Zsilinszky Kinga a szünetben dohányzott a második emeleti női mosdóban, ezért az igazgató úr megkülönböztetett figyelemmel tünteti ki, mellékelve pedig ad még a lánynak a későbbiekre egy igazgatói rovót, hogy jegyezze meg – a következő már fegyelmi lesz. Azóta Kinga lemegy az udvarra, hogy ott éljen társadalmi életet, és szívja a kék Vakerájt, rettegés nélkül, mert az osztályfőnöke látványosan nem törődik vele. Ennyit jelent neki az iskolai tanítás. Reggelente száz bolha kíséri a metrón, reggel még átél egy apokalipszist, amint felébred, látja, hogy anyuka megint hisztis, aztán amikor már bent van az iskolában, rádöbben, hogy bizony semmi értelme az egésznek, és akár haza is mehetne, de tudja, hogy otthon sem csinálna mást, mint itt bent. Unatkozna, ülne a számítógép előtt, Sziámit hallgatna, vagy esetleg Wolandről olvasna. Apropó, Woland! Keze bátortalanul tapogatózik a táskájában, és csak nagy sokára találja meg Bulgakov történelmi erejű, méltán korszakalkotó regényét, melyben épp Woland segítője, Hella kíséri buja félmeztelenségével a Varieté büfését, aki feltétlenül a Messire-rel szeretne beszélni. Négyszemközt.  Talán a fizika óra egyetlen méltatható momentuma Bulgakov. Utálja a fizikát. Mint ahogy minden természettudományi tárgyból épp csak bélással menekült át év végén. Bezzeg a magyar és a töri, de ment neki! Azokból mindig szín kitűnő volt, még versenyekre is ment, de mit érnek a versenyek, ha odahaza csak a rossz jegyeket tartják szem előtt. Meg persze ez a nyavalyás tanárcsere sem kellett volna, az csak rontott az egészen. Történelemből amúgy is gyengébben teljesített, mint magyarból. Előbbihez nem volt elég precíz. De persze mindegy is volt az új tanárnak, az kereken kijelentette, hogy márpedig nála igenis rezsim van. A rezsim az pedig rezsim. Innen tényleg menekül az ember, méghozzá jó mélyre, ha kell, még a metrónál is mélyebbre. Irigyelte ilyenkor azokat, akik egész nap a föld alatt dolgozhatnak. Szívesen lett volna ilyenkor bármi, ami a metróval kapcsolatos. Még ha a metrószerelvényeket is kellett volna mosnia, még akkor is boldogabb lett volna, mint itt, ebben a nyavalyás földszinti teremben, harminc másik pubertással összezárva, akik persze már mind felnőttek, papíron legalábbis azok, de a viselkedésük nem különbözik a pubiktól. Akadnak persze kivételek, de legtöbbjük csak ugatja a felnőtt létet. Körbenéz a teremben és csak azt látja, hogy fürtökben lógnak a fiúk és a lányok némely asztalnál, és közben értelmetlen baromságokról fecsegnek össze-vissza. Mintha a beszélgetés képessége arra volna, hogy fölösleges pletykákra pazaroljuk valamennyi szavunkat. Kinga tehát ebben a környezetben élte meg mindennapjait, 2008 októberében, Budapesten. Boldog nem volt, sőt, mondhatjuk bátran valamennyi szinonimát, amit a szomorúságra ismerünk.  Innen indul hát történetünk.
Kezdjük nyomban az októberrel. Javában benne volt második gimnáziumi évében Kinga, amikor hosszú betegség után, október közepén beléphetett az iskola kapuin. Szívesen maradt volna még otthon, de nem lehetett. Ha jobban belegondolt, beláthatta, hogy hiányoznak az iskolatársai, a barátai, akik betegsége alatt egyszer sem keresték fel, csak írtak neki, olykor felhívták, és hetente egyszer csatolva elküldték e-mailben a házi feladatokat, tudván, hogy sokáig nem fog még jönni iskolába. Komolyan át kellett gondolja, hogy akiket eddig a barátjának gondolt, azok vajon tényleg azok-e, és ha nem azok, akkor vajon kik lesznek, akikre számíthat? Álmosan és kóvályogva kezdődött a reggel, alig tudott kikecmeregni az ágyból, hívogató volt a meleg, puha takaró alatt maradni, csak még öt percet. Előző nap már fodrásznál is volt, teljesen rendbe hozatta magát, csak hogy az utolsó tanév első napján a lehető legszebb legyen. Gyönyörű vörös haja tökéletesen viszonyult arcához, az a pár szeplője kacéran adta a világ tudtára, hogy ez a lány fantasztikus kedvében van, és a betegség nem tudta legyűrni őt. Más ember talán feladta volna, de Kingával Isten, hát kicsoda lenne ellene? Senki. Nincs az a betegség, ami legyőzte volna.
Ebben az életben Kinga már sokat hibázott, de még semmit sem bánt meg. Tudta, hogy szülei nem bánják semelyik cselekedetét, még azt sem, hogy a lányokat szereti. De ezt már régóta tudja. Tizenöt évesen az ember nem tudja teljes bizonyossággal kijelenteni, hogy leszbikus. Idejött, az új gimnáziumba, a régiből, ahol mindenkit utált, és az elmúlt tanévben csak néhány hetet tudott velük tölteni, de ez a néhány hét elegendő volt ahhoz, hogy megbetegítse őt, és egy életre megutáljon mindenkit, aki a környezetében élt és virult. Csak most kezdett el barátkozni azzal a gondolattal, hogy nyisson a környezete felé. Sokaknál nem volt érdemes próbálkoznia, mindenkiről kategorikus véleménye volt. Mindenkit egyformán utált. De valakin mégis megakadt a szeme. A fiút Misának hívták. Persze ez csak a beceneve volt, nem tudni honnan. Már az is külön meglepetés volt, hogy épp egy fiún akadt meg a szeme. Nem gondolta volna, hogy a sors épp egy fiú képében fogja elé citálni a boldogságot. Persze ez a boldogság nem sokáig terjedt ki. Már a megismerés sem tartott annyi ideig, mint azt Kinga szerette volna. Az viszont feltűnt, hogy a három év korkülönbség ellenére rengeteg közös vonás volt mindkettejükben. Ugyanazon filmeket, zenéket és könyveket szerették. És ami a legfontosabb, Misa ugyanúgy falta a könyveket, mint ő. És nem a ponyvát, hanem a klasszikusokat is. Bulgakovért, Szolzsenyicinért és Camus-ért Misa is rajongott. Az nem is kifejezés, hogy rajongott. Tehát beszélgetési alap bőven volt. És elérkezett az első randi napja, ami természetesen nem is volt randi, csak egy mezei házimozizás, amit Misáéknál ejtettek meg. Kettesben voltak a lakásban, és irreleváns volt minden más rajtuk kívüli. Az, hogy Misának kapcsolata volt, hogy Kingának barátnője volt, minden lényegtelen aprósággá törpült az együtt töltött percek, órák távlatában. Falták egymást, pedig csak ártatlan csiklandozással indult ez is, mint annyi más gyermeteg ifjúkori kapcsolat. Ez volt az őrület legjobb éjszakája, ahogy Misa idézte közös kedvencüket utólag. Együtt nézték, ahogy a skorpió felfalja az ikreket früstükk gyanánt. Beleélték magukat a szerepekbe, innentől a kapcsolatuk mindinkább hasonlított egy szerepjátékhoz, ahol Misa, az erős Misa, akit leginkább egy medvéhez szoktak hasonlítani alkata, akarata és szelídsége miatt, ez a Misa most egy megbolondult kezes bárányként viselkedett és bújt Kingához. És Kinga ezt tudta, de nem mondhatnánk, hogy kihasználta. A lelkiismerete természetesen furdalt, hisz mégiscsak megcsalták mindketten a kapcsolatukat. De akkor és ott ez mind lényegtelen volt, ezzel senki sem törődött, sem Noémi, Misa barátnője, sem Betti, Kinga barátnője nem tudott erről a légyottról. Pedig ez volt az, amikor elhatározták, hogy nem adják meg a másiknak magukat, mert akkor végképp elveszítik egymást. Boldogok voltak egymás mellett, de ugyanakkor kísérte őket az a keserű gondolat, hogy bent az iskolában hogy fogják megélni ezt a furcsa kapcsolatot. Itt érkezett el az idő, hogy kicsit kitérjünk Misára, és a kettejük több ponton összefonódott életét külön kezeljük, és ismerjük meg. De muszáj hűnek maradnunk az eredeti célhoz, így előbb Kingát ismerjük meg, előbb az ő szemszögéből ismerjük meg kettejük kapcsolatának alakulását.

második fejezet
Kinga

Betti és Kinga nem voltak együtt hosszú ideje. Kapcsolatuk eleinte baráti volt, ám nagyon hamar továbbléptek ezen, és felismerték magukban a hajlamot, hogy máshogy érintsék a másikat, és a baráti puszik egyre gyakrabban csúsztak el és váltak szerelmes csókokká, amik először csak futó érintkezések voltak a két pár ajak közt, majd idővel fokozatosan váltak hosszú percekké, amiket egymáson pihenve, vagy épp vágtázva töltött a két húsos és puha száj. Aztán már nem csak a nyelvek voltak a színdarab főszereplői, előtérbe kerültek a simogatások, az érintések, a test többi pontjára adott csókok, ahogy egymás nyakába lehelték a szerelmüket, vagy épp kívánságaikat. Lépésről lépésre került előtérbe a meztelenség, és így, fiatalon már átérezhették, hogy mennyivel jobban tudja egy azonos nemű, hogy mi kell a nőnek. Aprólékosan kerültek le a ruhadarabok, előbb csak a fölsők, a melltartók, végül már a meztelen combok élvezték a másik kezének érintését, majd a csókjait, végül a szeméremajkak csókolóztak az arc ajkaival, és a tapintások is egyre intimebb területeket kényeztettek. Elmondhatjuk, hogy Kinga és Betti is boldog volt ebben a kapcsolatban. De mindkettejük lelkében ott égett a billog, hogy meleg, hogy ők együtt sosem lehetnek nyilvánosan egymáséi, hiszen a társadalom, az őket körülvevő emberek, akiket gondolkodásban már évtizedekre előre leköröztek ők ketten, ezek a juhok, ökrök, találjunk rájuk akármilyen csordaszellemre utaló főnevet, ők még képtelenek a helyén kezelni ezt a szituációt. Kit érdekel, ha ez a természet egyik tévútja, de soha be nem ismernék, hogy nem hajlandóak elismerni a létét. Az pedig egyenesen felháborítja valamennyit, ha a fejükhöz vágja a laikus, vagy divatos szóval élve: liberális, hogy ezek az ócsárolók az interneten épp ezeket a lányokat nézik kigúvadt szemekkel, zsebkendő után kapkodva, mert még maguknak sem vallanák be, hogy gerjednek arra, ha két nő, főleg, ha azoknak olyan kisugárzása is van, egymást falja a monitoron. Márpedig Kingának és Bettinek is erősen vonzó, és gerjesztő kisugárzása van. Kinga ajkai puhák, vastagok, csókra hívják a botor szájakat, akik könnyű élvezetekért keresnék a társaságát. Teste finom, vonalai tökéletesek. Feneke nem nagy, igazán kézre áll, mellei nem kicsik, testének egyéb részeihez képest arányosan a legjobbak. Nem kövér, nem sovány, teljesen átlagosnak mondhatnánk, ha éppen a kisugárzása nem lenne hasonló ahhoz a belső ingerhez, hogy a férfi menten a vízbe ölje magát, csak azért, mert nem kaphatja meg ezt a gyönyört. Mert bizony rengeteg Y-kromoszómával átkozott humanoid kesergett estéken át kocsmák asztalainál és hidak korlátjai mellett, miután ez a lány, ez a démon, ez a dög elutasította őket. Nem esett nehezére, képtelen volt a férfiakra férfiként nézni, undorodott mindtől. És ami a legrosszabbá tette kapcsolatait, hogy amint megkapott valakit, azt nyomban meggyűlölte, legszívesebben a pokol tüzében égette volna el, megölte volna, mintsem vele töltsön akár még egy unalmas teázást, vagy sétát.  Emiatt végül elhatározta, hogy többet nem enged magához senkit sem közel, nehogy valakinek fájdalmat okozzon. Gyűlölte magát, legszívesebben ő álldogált volna a Lánchíd korlátjánál, azon tűnődve, hogy vajon túlélné-e az ugrást, vagy már a szabadesés elvenne tőle minden életet. Meg akarta ölni magát, erről Betti is tudott, de még sikerült visszatartania attól, hogy megtegye. Ilyen gondolatok között élte mindennapjait Kinga, míg egy reggel, leszállva a metróról, épp Misába botlott a mozgólépcsőnél, aki már éppen készítette a szájába azt a citromsárga Multit, amit mindig szívott. Íme, adott volt, hogy beszélgetésbe elegyedjenek, hiszen Misáról mindenki tudta, hogy csak kérni kell tőle, és ad, ha neki van. Márpedig cigije mindig volt, és ha mégsem, hát mindig akad valaki, aki adott neki. És neki még azt is elnézték, ha nem adta vissza másnap, tudták, hogy amint szükség lesz rá, vissza fogja adni. Kinga tehát összeszedte minden erejét, bátorságát, és korán reggel lenyelve ásítását odalépett Misa mellé a lámpánál, hogy kérjen tőle egy szálat. És akkor érezte igazán, hogy nem igaz, hogy nem jön be semmi. Mert Misa igencsak bejött neki. És ahogy Misa ránézett azokkal az elbűvölő kék szemeivel, egyből érezte, hogy Misának is tetszik, még ha csak ilyen bátortalanul is közelít felé ez a lány. Zsilinszky Kinga, akiről köztudott volt, hogy zsenge kora ellenére csak lányokkal volt hajlandó lenni, a fiúktól borsódzott a háta, és képtelen volt jól érezni magát velük. De akkor, amikor rágyújtott a Misától kapott csikkre, azonnal érezte, hogy ebből a kapcsolatból sokkal több lesz még. Beszélgetésnek nem nevezhetnénk, ami kettejük között a metró és az iskola közt történt, néha Misa dünnyögött valamit, feltehetően magának, ezekre Kinga válaszolt, kéretlenül, magasabb hangon. Mégis, abban a tíz percben, amíg egymás mellett ballagtak, úgy érezték, hogy csak ők ketten vannak a városban, de ezen a planétán is. Misa még mindig nem volt képes elhinni, hogy ez a lány, aki itt gyalogol mellette kordnadrágban, csizmában, szövetkabátban, horgolt sapkában, ez a lány, akinek mintha nem ilyen rövid haja lett volna, ez a lány épp tőle, Misától akarna bármit is. Abban a pillanatban Kinga kész lett volna elhagyni Bettit és egész felfogását megváltoztatni ezért az egy férfiért. De Misa csak hallgatagon bandukolt mellette, és közben töprengett. Noémin járt az esze. Meg persze Kingán is. Kinga, aki ott volt mellette, kezük olykor egymáshoz ért, de épp csak finoman, gyengén, szinte nem is érezték, hogy az a másik keze, a másik ujja, nem csak a szél holmi játékával űz csúfot belőlük. Kinga is szótlanná vált azonnal. A tíz percből még volt hátra hat. A két szál cigaretta, amit szívtak még félig volt, nem akaródzott eldobni. Befordultak egy utcasarkon, és az árkádok alatt elhaladva beléptek egy kapualjba, ott ugyanolyan feszült várakozással telt csöndben tovább szívták a két sárga Multit. Végül Kinga megkérdezte, hogy miért hallgat ennyire mélyen. Misa nem felelt, csak szájába vette a dekket, két kezével pedig szívet formálva jelezte Kingának, hogy szerelmes. Aztán, ahogy eljátszotta a kezeivel, amint ez a szív meghasad, Kinga egyből értette, hogy mire céloz Misa. Hogy ők ketten nem lehetnek egymáséi, mert mindkettejüknek barátnője van. Kinga ekkor közelebb lépett, és magához szorította a fiú arcát, és szájon csókolta. Misa visszacsókolt. Ott álltak percekig, egymás szájára tapadva, és közben csak telt az idő, körülöttük azonban megszűnt létezni a világ, csak ők ketten, Kinga és Misa álltak az árkádokon túl, egy kapualj alatt, mint száműzött Romeo és Júlia.
Aztán hamarosan rájöttek a kiábrándító tényekre, miszerint aznap igen, tanítás van, ráadásul Misának az első órája bizony francia, amiből hamarosan nyelvvizsgát tesz, nem teheti meg, hogy elkésik az óráról, ezzel kikényszerítve a tanárnőtől azt a makarenkói dolgozatot. Sietve indultak el az iskola fel, de még a sarokig sem jutottak, belebotlottak Bettibe, aki épp a közértből lépett ki, kezében a frissen vásárolt arany Marlboróval, és egy öngyújtóval. Kérdőn pillantott Misáékra. Kinga arca elfehéredett, és Misa pillantásának engedve Betti nyakába borult, megölelte, úgy, hogy a külső szemlélő azt forró ölelésnek lássa, de a beavatott Misa egyből észrevette az érintés jeges mechanizmusát, ahogy a kötelességét teljesítő szerető zavarában nem tud mást tenni, minthogy ráborul társa nyakára, és öleli, csókolja, csakhogy leplezze zavarát. Misa rohant is egyből a bejárat fel, csak úgy lobogott utána az ing, amit természetesen kigombolva hordott, alkarjának közepéig feltűrve. Fekete lenvászon nadrágja áteresztett minden szelőt, így nem izzadt meg, sőt, mondhatni felfrissülve érkezett meg az első emeleti terembe, ahol a csend Misát megrémítve fogadta. Rémülete hamar elszállt, fal-arca azonnal megtelt élettel, amint látta, hogy a teremben csak az osztálytársak, évfolyamtársak üldögélnek, esznek, esznek, nem beszélnek, csak esznek, olykor isznak egy kortyot az otthonról hozott teából, vagy kinéznek az ablakon, ahol csak a notórius késők rohannak termeik felé. Misa ekkor döbbent rá, hogy mennyire hiányzik neki Kinga. Leült megszokott helyére, és csak azon töprengett, vajon hogyan, merre tovább. Mit tehet még, hogy Noémit lehetőleg ne bántsa meg, de Kingával minél előbb együtt lehessen.
Kinga és Betti eközben egymás mellett állva szívták azt a Marlborót, amit Betti vett még az előbb. Tekintetük nem árult el semmit. Randit beszéltek meg aznap délutánra, abban maradva, hogy iskola után találkoznak a Művészben. Elindultak az iskola felé, Bettire a középkor Európája, Kingára a függvények csodálatos világa várt reggel nyolctól. Sok kedvük nem volt egymás nélkül bemenni az iskolába, de nem akartak együtt késni. Az mégis gyanús.

harmadik fejezet
Kinga szakít

Finom utalás volt talán a mód, ahogyan Betti szorította meg Kinga kezét, amikor elváltak. Ebben semmi szerelmes nem volt, semmi kihívó, buja, vagy csak egyszerűen invitáló, csak a hideg szorongatás volt, amiben koncentrálódott megannyi gyűlölet, és harag, a nyilvánvaló megcsalás miatt. Betti szemrebbenés nélkül megbocsátotta volna, ha egy másik lánnyal látja együtt Kingát, de hogy pont Misával, az már igazán feldolgozhatatlan volt. Mert Misa tényleg jóképű volt, bozontos, szinte feketének tetsző barna haja alól mindig kómásan nézett a világra, és tekintete elárulta, hogy bármikor hajlandó ledőlni, aludni, de ugyanennyire kész bárkivel elfogyasztani egy sört, egy bort, vagy akár egy teát. Sőt, elmondhatjuk, hogy bármire hajlandó volt, csak meg kellett találni a módját, hogy hogyan kérjék meg rá. De Betti szemében ez nem volt több mint egyszerű patkányság, elvégre egy leszbikus lányt elszeretni a barátnőjétől az nem holmi csíny, az bizony komoly szerelmi és etikai problémák elé állítja az ifjúságot. És a társadalmat is. A mindig boldog Betti, aki még Misára is mosolygott, most egykedvűen, szomorúan, fanyar ábrázattal ült a teremben és hallgatta tanárát, amint épp a hűbéresi rendszerről tartott előadást. Közben a többiek arcát nézte, már akiét láthatta, és nem takarta el éppen a füzet, vagy a sál, elvégre mindenki jegyzetelt, mint a kis angyal, tudták, hogy ebből kőkemény számonkérés lesz („iciripiciri röpike” – ahogy a tanárnő nyájasan fogalmazott.). Gondolatai a délutánon jártak, hogy mi lesz még a Művészben. Valószínűleg beülnek egy filmre, még nem tudni, hogy melyikre. Mivel hétfő volt, olcsóbbak voltak a filmek a Művészben. Csak még azt kellett volna kitalálni, hogy mit is nézzenek meg. Az valahogy benne volt a levegőben, hogy mire véget ér a film, mire kijönnek a teremből, a helyről, már nem lesznek egy pár. Ettől félt egy picit, de tudta, hogy mikor véget ér az óra („Csak éljem túl, csak ne feleljek a végén! Csak ne kérje el a füzetemet!”), ő azonnal kilő a teremből, és sprintel le a lépcsőn az iskola udvarára, hogy rágyújtson egy bagóra, és megnyugodjon, és higgadtan nézzen a nap hátralévő részére. Legnagyobb meglepetésére Kinga nem volt lent az udvaron. Ellenben Misa lent volt, és mint mindig, most is rengeteg fiú és lány vette körül, mindenki előre köszönt neki, és ő mindenkinek visszaköszönt. Mindenkihez volt egy kedves szava, ezért szerette őt mindenki. Vidáman teltek a percek, és az egész helyről csak Kinga hiányzott. Bár hiánya senkinek sem tűnt fel, hiszen Misa jelenléte elfoglalt mindenkit. De páran, akik igazán közel álltak Misához, ők észrevették, hogy Misa igenis bánatos, és valakit hiányol. Első kérdésre bevallotta: Kinga hiányzik a napjából. Nem mondta ki, de lerítt a pillantásáról, hogy szerelmes. Vagy legalábbis nagyon, veszélyesen közel áll hozzá. Ugyanezt vélte leolvasni Betti is. Nem mondhatni, hogy fölidegesítette volna ez a tény, de nyomban kristálytiszta volt: kapcsolatuknak befellegzett.
Kinga ebben a szünetben kivételesen nem ment le az udvarra. Bent ült a teremben, barátait megkérte, hogy picit hagyják nyugton, zenét hallgatott, és fejét a padra hajtva pihent. Aludni nem tudott, de gondolatai minduntalan a délutáni mozi körül tolongtak. Nem volt kedve semmilyen filmhez sem. Legszívesebben áthelyezte volna a találkozót a Puskinba, annak is a kávézójába. Végül rászánta magát, hogy megírja az üzenetet („Találkozzunk a Puskinnál, ugyanakkor. Nem szeretnék filmet nézni.”), majd egy villanás és két sor jelezte, hogy az üzenet elküldése sikeres volt, majd pár másodperc múlva egy újabb villanás adta a környezet tudtára, hogy az üzenetet kézbesítették. Már készült volna fejét visszahajtani a padra, amikor belépett a terembe Misa, hóna alatt egy mappával, melyben minden bizonnyal rajzai voltak, amiket éppen Kinga egyik osztálytársával készültek megnézni, kihasználva, hogy Misának nincs órája, míg Kinga osztályának rajza lesz. Így hát Misa bent maradt a teremben, és a rajzokról időnként rápillantott Kingára, miközben hallgatta, ahogy Pepe magyarázott éppen az avantgárd hatásáról, amiket fel vélt fedezni a legutóbb együtt megnézett kiállítás képein. Misa engedély kért, hogy picit eltávozzon, majd miután Pepe bólintott, hogy menjen csak, odalépett Kinga mellé, és haját finoman végigsimítva adta tudtára, hogy szándékosan érkezett hozzá. Kinga fölnézett rá, és elsőre csak a saját kezűleg gyártott pólót pillantotta meg, amin egy közösen szeretett filmből vett szöveg (A LA PUTA MIERDA) volt olvasható, és ebből azonnal kitalálta, hogy Misa áll mellette. Szeme elé tette mindkét kezét, amolyan szemellenző gyanánt, mert az ablakon beömlő fény vakította. Misa benyúlt oldaltáskájába, és kihúzott belőle egy blúzt, ami tökéletesen kiemelte Kinga alakját, és bal melle fölé volt csak kisebb betűkkel ugyanaz írva, mint Misa pólójára. Szó nélkül tette a fiú az asztalra a blúzt, majd elfordult, és visszament Pepéhez, hogy a továbbiakban a közös munkáé legyen az, ami a kétszer negyvenöt percből megmaradt. Kinga Magához marta a blúzt, és kiosont vele a teremből, kezében vékony mellényével. Besurrant a mosdóba, és fölvette a blúzt, rá a mellényt, és a topot, ami addig rajta volt, begyűrte a kezébe, visszasomfordált a teremhez, és bekúszott a padjába. Topját berejtette táskája egyik mélyebb zsebébe, és azonnal hozzálátott egy új rajzhoz. Amint kezébe vette a ceruzát, maga elé kikészítette a szenet, a pasztellt, azonnal rádöbbent, hogy itt az ideje a Misánál látott vegyes technikát alkalmazni. Tehát előbb vízfestékkel kell próbálkozni, azzal megadni a tökéletes alapokat. Előbb csak egy enyhe tónussal kezdeni, azt még mindig könnyebb sötétebbre varázsolni, több festéket hozzáadni, még egy kis feketét keverni hozzá, mint utólag halványítani rajta. És ez az egész segített neki a további hatvan perc elviselésében. Fel sem tűnt neki, hogy Betti beleegyezett a módosításba, és reményét fejezte ki, hogy másnapra nem lesz sok tanulnivaló, hogy tudjanak beszélgetni. Nem is vett tudomást róla, csak laposan pislogott Misa és Pepe felé, és szerencséjére Misa állt neki háttal, így mindaddig nézhette, amíg meg nem unta, Pepe pedig cinkos kacsintással jelezte, hogy meg fogja akadályozni, hogy Misa hátranézzen. Kinga vidám volt, mosolygott, kinézett az ablakon, és látta, hogy a nap visszamosolyog rá.
Szárnyakon, fénysebességgel röpült az idő, és a kicsöngő élesen szakította félbe a tanítást, megannyi ifjú és felnőtt tolult ki a gimnázium kapuján, hogy haza, vagy a Margitszigetre menjen. Megtehették, elvégre még mindig nagyon jó idő volt. A kánikulai meleg már elmúlt, de a kellemes nyárvég langyosság, ez az érzékeket felkorbácsoló hő még tartotta magát. Ilyenkor a szerelmesek vadul, kimelegedve tépik le egymásról a ruhát, csak azért, hogy azután kissé vacogva bújjanak egymáshoz. Hát ennyire csalóka ez az idő. De ha valaki okos, akkor tud bánni vele.
Kilépett Kinga is a kapun. Fölnézett még utoljára a harmadik emeletre, ahol Misa épp a hatalmas ablakok előtt állt, kezében hatalmas ecset, rajta ezúttal csak egy trikó, és egy már jól ismert nadrág, amiben általában alkotni szokott. A nyitott ablakon, kihallatszott, hogy odabent hangosan szól a Sziámi, a Kispál és a Borz, valamint egy gyanús, állathangokat utánzó, kicsit morbidnak tetsző, betegesen elvont zene. Ezek hatása alatt dolgozott, élt és alkotott Misa. Kinga rágyújtott, és elindult a metró fel. Fülében már nem a száz bolha kórusa szólt, hanem valaki tökéletes kiejtéssel énekelt egy jamaicai dalt, ami egy családról szólt, ahol minden csak látszat, és az apa sem apa, a kiszemelt menyasszony is rokon, és ezen a bolondos történeten mosolyogva lebegett végig a járdán. Eközben Misa az ablakban dohányozva (az egyetlen volt, aki a zárt ajtók mögött bár, de dohányozhatott az iskola épületében) figyelte a távolodó lányt, és tudta, hogy ez a nap még hosszú lesz. („It’s been a hard day’s night…” – már látta, hogy ezt fogja magában dúdolni másnap reggel, amikor visszagondol a mai napra.)
Betti csak egy órával később lépett ki a kapun, és azonnal elindult a Puskin felé, nem nézett föl a harmadik emeletre, a rajzterem mellett található műteremre, amit újabban Misa és néhány barátja használtak saját művészeti céljaikra. Betti csak bandukolt előre, néha oldalra nézve, de leginkább leszögezett tekintettel, majd lent a metrón már leült, amikor eresztett csak ebből a feszességből, akkor enyhült ez a szorítás a mellében, hogy rohan a kapcsolata végzete felé. Egy megálló, még egy, aztán már a sokadik, míg végül a Ferenciek terén leszállt, elsétált a Jégbüfé mellett, panaszosan elfordította arcát, nem akart benézni az üveg mögé, nem akarta látni a bent falatozó polgárságot, akiknek presztízs és napi rutinhoz tartozó, hogy a Jégbüfében falnak be egy krémest vagy isznak meg egy presszót, míg rászánják magukat, hogy a 7-es busszal átmenjenek a Rudasba kiáztatni magukat. Betti csak ment tovább az Astoria felé, míg végül elérte Puskinhoz. Benyomta a nagy ajtót, elfordult jobbra, és belépett a kávézóba. Szíve összerándult, mert a hely tele volt, de mindenki fojtott hangon beszélgetett a szemben ülővel, csak egy asztalnál ült egymagában valaki – Kinga volt az. Betti odalépett mellé, és azonnal tudta, hogy nem kell két mondatnál többet egymáshoz szóljanak ahhoz, hogy véget érjen kapcsolatuk. Kimondatlanul tudták mindketten, mégis, barátilag beszélgettek tovább, majd két óra múlva fölálltak, fizettek, és hazamentek. Az elmúlt két órában elszívtak két doboz cigarettát, megittak fejenként két hosszúkávét, és szavak százait váltották, és mégis úgy mentek el szinte, mint ahogy beléptek. Bár az a valami megváltozott kettejük között, és mégis, az a két puszi, amivel egymástól elköszöntek, az még azt sugallta, hogy köztük a barátság töretlen. Kinga tudta, hogy ha visszamegy az iskolába, még ott találja Misát. De minden szerve ellenkezett, így inkább hazament, és zenét hallgatva (Giulia y Los Tellarini) vetkőzött csupaszra, bement a fürdőszobába, és magára zárta az ajtót. A kádba forró vizet eresztett, még behallatszott a zene („Te quiero Barcelona…”), amikor a csapot elzárta, és beleereszkedett a forrongó vízbe, nem is sejtve, hogy pár kerülettel arrébb Betti ugyanígy cselekszik. Csak az indíték volt más. Mert Betti leginkább megnyugodni szeretett volna, és kikapcsolódni, addig Kinga csak Misára gondolni, lehetőleg teljes nyugalomban. Betti is gondolt Misára, de nem haraggal, mint azt a laikus szemlélő elvárta volna. Nem, Betti büszke volt, felszegte fejét, hiszen barátnőjét egy olyan pasi csábította el, akinek a kisugárzása birodalmakat lenne képes porba taszítani. Még írt egy üzenetet Kingának, hogy ha végzett a fürdéssel, akkor fölhívja, mert beszélni szeretne, méghozzá szóban. Késő volt már, hogy találkozzanak, ezért döntöttek a telefonálás mellett. Kinga nyugtázta az információt, majd a kommunikációs csatornát a mosógépre dobva elmerült a vízben, hagyta, hogy haja, amit eddig gondosan óvott még a széltől is, ez a haj most a víz alá bukjon. A víz alatt érezte Misa érintését, az őt körülvevő anyag úgy érintette ajkait, ahogy reggel Misa nyelve nyitotta szét, hogy odaférjen hozzá. Hirtelen bukott föl a felszínre, szíve a torkában dobogott, mert nem akart a víz alatt elájulni, de azt az örömteli bizsergetést nem tudta tovább visszatartani, kényelmesen engedte át magát az álmodozásnak, és képzeletben már Misa karjai közt feküdt, és aludtak, összebújva, szorosan egymás mellett. Ez az álom rövid ideig tartott, és amilyen gyorsasággal rohanta le Zsilinszky Kingát, olyan őrült vágtával távozott el a lány fejéből.
Betti eközben nem tudott megnyugodni, bár a szakítás tényét elfogadta. De minduntalan izgatta, hogy most mihez kezd, hiszen Kinga nélkül elhagyottnak érezte magát. Otthon egyedül volt, még akkor is, ha a családja otthon tartózkodott, mert ő kívül helyezte magát a saját családján, nem foglalkozott senkivel a környezetében, önző volt. És ekkor érett meg benne a gondolat, hogy elköltözik az édesapjához. A hátralévő három évet lehúzza a békéscsabai gimnáziumok valamelyikében, de Budapestről elmegy. Ezt este elmondta Kingának is. Ezzel vált teljessé a szakítás. Betti már a következő héten leutazott Békéscsabára, hogy ott fogadóintézményt találjon, talált is, így két hét múlva már Békéscsabán, édesapja lakásán készülődött az új környezetre. Pesten maradt családjának föl sem tűnt, hogy Betti nincs velük. Az üzenetet, amit a hűtőre rakott, csak karácsonykor vették észre. Akkor meg már késő volt. Kingával leveleztek, még nagyon sokáig, őszintén, mindenről értesítve a másikat. Misa vállalta, hogy a csapat kisbuszával leviszi Kingát és Bettit a csomagjaival Békéscsabára, amit mindketten elfogadtak, és még örültek is neki. Vidáman telt az út, odalent a búcsúzkodás sem tartott sokáig, Misa adott és kapott két puszit, majd elhajtott a sarki presszóig, hogy igyon egy kávét. Fél óra múlva szólt a telefonja, és nem sokkal utána már úton voltak Kingával vissza Budapestre. Kinga és Betti között tehát lezárult egy korszak. Még Misára várt egy igen kellemetlen feladat, ami elől nem bújhatott el.

negyedik fejezet
Misa szakít

Misa nem tudott koncentrálni. Hiába volt előtte minden, ami kell a festéshez, csak az ihlet hiányzott. Látta még az ablakból Kingát elindulni, nem tudni hova. Háttérben szólt a zene, Sziámi hirdette, hogy itt az apokalipszis, és mégsem jött semmilyen inspiráció. Egyszerűen hiányzott valami plusz. Próbált Kingára gondolni, de még ez sem segített. Remélte, hogy a reggel elég indíttatást jelent majd, de nem jelentett, nem jött semmilyen ötlet, csak állt egy órát a vászon előtt, majd amikor látta Bettit is elmenni az iskolából, akkor kikapcsolta a zenét, és összepakolt. Sok holmija nem volt, hóna alá kapta a mappáját, amiben vázlatait és néhány elkészült portréját tartotta, majd bezárta a műterem ajtaját, és elindult, látszólag céltalanul. De lába a vasútállomásra vitte, és alig telt el negyed óra és már a vonaton zötykölődött, hogy szakítson Noémivel. Nem tervezte el előre, hogy mit fog majd mondani, egyszerűen csak ment, utazott. Egy óra sem telt el, és már találkoztak is. Beültek egy kávézóba, és csak beszélgettek. Misa elmondta, hogy miért ez a váratlan látogatás, és összességében zökkenőmentesen ment végbe a szakítás. Mesélt Noéminek Kingáról, hogy hogyan csavarta el a fejét. Elmondhatjuk, hogy Misa most is őszinte volt, mint mindig. Bevallotta, hogy Semmi problémája nem volt Noémivel, és még mindig egy érdekes lánynak tartja, és semmi szín alatt nem szeretné, ha kapcsolatuk minőségének megváltozása egyben kapcsolatuk megszakadásához is vezetne. Noémi figyelmesen hallgatta, és egyszer sem szólt közbe. Zárásként még kisétáltak a vasútállomásra, és Misa fölszállt az első vonatra, ami Budapestre tartott. Furcsa volt, hogy vonatozik, ez lefelé föl sem tűnt neki, csak most, útban hazafelé. Elbúcsúztak, és még írtak egymásnak, amikor hazaértek. És így véget ért Misa kapcsolata is. Csak azért, hogy minél hamarabb lehessen Kingáé. De előbb még beiktatott két kitérőt:

ötödik fejezet
Misa két kitérője

Első kitérő: Misa leszállt a vonatról, és még a pályaudvarról kifelé elhatározta, hogy mielőtt Kingát hívná, még beiktatja az első kitérőjét. A lányt Lindának hívták, és Budapest legszélén lakott. Misa tudta, hogy késő van már a tömegközlekedéshez, ezért inkább taxit fogott, és kiment a gimnáziumhoz, és meg sem lepődött azon, hogy a kisbusz ott parkol a bejárattól nem messze. A portás még ébren volt, így öt perc múlva Misa már a volán mögött ült és ment egyenest Lindához. Nem várt semmit, sem azt, hogy a lány karjaiba omlik, sem azt, hogy felpofozza, mindössze látni szerette volna, és csak annyit, hogy még egyszer utoljára, minden érzelemtől mentesen megölelhesse. Ránézett a telefonjára, de a kijelző semmilyen eseményt nem mutatott, így Misa elégedetten kanyarodott rá a sztrádára, tudva, hogy így azért mégiscsak gyorsabb az út. Nem hajtott vadul, betartott minden korlátozást, nem kockáztatta verejtékezve megszerzett jogosítványát. Fél órába sem telt és már csöngetett is Lindáék kapujánál. Linda jött is ki, majd egy pillantásával jelezte, hogy a fiú várjon rá, elkéri magát a szülőktől. Jött is nyomban, beszállt a buszba, és Misa lassan továbbgurult. Egy félreeső sarkon megálltak, egymásra néztek és elnevették magukat. Misa továbbhajtott, míg végül megállt egy gyorsétterem parkolójában. Beültek, és csirkét majszolva beszélgettek arról, hogy mit is jelentenek ők egymásnak. Elhatározták, hogy segítenek egymásnak boldognak lenni. Lindának kellett a volt fiúja, akibe még mindig szerelmes volt, de valami oknál fogva szakítottak. Misa megesküdött, hogy segíteni fogja Lindát, akármivel járjon ez a kaland. És Linda tudta, hogy ez az eskü kötelezni fogja Misát, aki magától értetődően meg is fogja tenni. Misa végül elmesélte a reggeli találkozást Kingával, akinek Linda osztálytársa volt, és közvetve még barátnője is. Misa fizetett, majd a kocsinál megvárta Lindát, aki még elment a mosdóba. Hazafelé csöndesek voltak, majd a háznál mindketten kiszálltak, Misa magához ölelte Lindát, így maradtak néhány percig. A lány hirtelen lábujjhegyre állt, és megkereste ajkával Misa száját, megcsókolta, majd elbúcsúzott tőle. Ismerte annyira Misát, hogy tudja: ez a csók nem vált ki semmit a fiúból, hiszen szerelmes, és hiába csókol meg közben másokat, egyszerűen képtelen érzelemmel csinálni. Érzelmekkel csak a szerelmét csókolja.
Második kitérő: Miután Misa megbizonyosodott róla, hogy Linda belépett a házba, beindította a motort, amitől hirtelen zúgtak fel a fűtőnyílások. Első ijedelme után kikapcsolta a fűtést, majd kinyitotta az ablakot, és rágyújtott egy cigire. Belenézett a dobozába, és látta, hogy már csak két szála maradt. Sürgőssé vált tehát egy benzinkút útba ejtése is. Ránézett a telefonjára, az délután hét órát mutatott, tehát belefért még a második kitérő is. Hirtelen sípolás adta tudtára, hogy fogytán az üzemanyag, így a benzinkút keresése egyre égetőbbé vált. Végül talált egy Shell kutat, ahol tankolt, vett két doboz cigit, majd már a kocsiban szembesült vele, hogy a legutóbbi kiállításáért kapott százezer forintból alighogy húszezer marat, ami pedig felettébb kínos volt. De legalább a kocsi fel volt tankolva, legalább másfél hétig nem kér majd enni, és cigije is van még a hét hátralévő részére. Ráhajtott az elkerülőre, és meg sem állt Vácig. Itt lakott a második kitérő célszemélye: Reba. Ez persze csak becenév volt, mint a Misa, bár viselőjének eredeti nevéhez (Rebeka) több köze volt, mint a Misának az eredetihez. Őt már előre fölhívta, hogy otthon van-e, nehogy fölöslegesen tegye meg ezt a távolságot. Mert rendben van, hogy másnap csak délre kell bemennie, de attól még szeretne végre hazakerülni, és halk zene mellett lefürdeni. A telefonban a ritmikus búgás csak nem szűnt meg, Misa pedig türelemmel várta, hogy a vonal szétkapcsoljon, de még az utolsó pillanatban rémült hang szólt a telefonba: „Tessék?” Misa köszöntötte Rebát, közölte vele, hogy miért hívta, majd miután megegyeztek a találkozó helyszínben, letette a telefont, zenét kapcsolt és rágyújtott. Időközben már erős volt a szürkület, és Misa rádöbbent, hogy illene világítást kapcsolnia, mert a fekete autót elég nehéz kiszúrni ilyenkor, még ha szép nagy járműről is beszélünk. Itt már picit hajlott a gyorshajtásra, de csak módjával, még véletlenül sem szeretett volna száguldozni. Tíz perccel korábban érkezett meg a városka főterére, és azonnal rájött, hogy bizony gondban van. Tudniillik a főtéren egy darab nyilvános vécé sem volt, márpedig Misának meglehetősen szüksége volt egyre. Végre megérkezett Reba is, és meghívta magukhoz Misát, aki örömmel fogadta az invitálást, bár előre kijelentette, hogy mogorva és idegesítő lesz mindaddig, amíg egy illemhelyet nem talál, ahol elvégezheti a kisdolgát. Reba fölkacagott ezen az őszinte, és ahogy ő fogalmazott, aranyos kijelentésen. Reba picit selypített. Így Misa az aranyos szón nevette el magát.
Hamar kiértek Rebáék házához, ahol Misa engedelmesen lerúgta a cipőjét, ami emiatt egy hajszálnyira repült el Reba édesanyjának kedvenc vázája mellett, míg végül tompa puffanással landolt a falon, hogy onnan még egy utolsó, rövid zuhanással elfoglalhassa helyét a padlón. Mire Misa kijött a fürdőszobából, Reba már fölszolgálta a bögre teát, és kikészítette a hamutartót, jelezve Misának, hogy gyújtson csak rá nyugodtan. Ő maga elhárította a kínált szálat, mondván, hogy többet nem gyújt rá. Nem fogadalom, egyszerűen nem kívánja.
Hamarosan suttogva folytatták a beszélgetést, nem azért, mert titkos dolgokról beszélgettek volna, hanem mert egyszerűen így meghittebbnek tartották.  Szorosan ültek egymás mellett, fogták egymás kezét, és végig a másik szemeit fürkészték. Próbálták kiolvasni a másik szándékait, de nem akaródzott, mindössze a vágyak tükröződtek. Míg elérkezett a pillanat, amikor megadták magukat, és hirtelen Reba ágyában feküdtek, egymáson, kapkodva a levegőt, mint az őrültek, tépték egymásról a ruhát, a bőrt. Az egész nem tartott sokáig, de Misa második kitérőjén is lezárult egy korszak. Reba tudta nagyon jól, hogy ez ennyi volt, semmi több, és nem is akart többet. Még utoljára, meztelenül egymáshoz bújtak, majd Misa felöltözött, Reba magára borította köntösét, kikísérte Misát az ajtóig, és csak integetett neki, ameddig a kisbusz ki nem kanyarodott az utcából. Reba visszament a szobába, és fölhívta Lindát. Mindketten tudták, hogy a másikhoz is megy, vagy már ment is Misa. Ők ketten barátai voltak Kingának, és tudták, hogy így volt a legjobb mindhármuknak. De azért Reba és Linda még egy órát csacsogtak a telefonban.

hatodik fejezet
egy nehéz nap éjszakája

Kinga már az ágyán feküdt, de nem is gondolt alvásra. Szemei nem akartak lecsukódni, és teste sem bírt egy helyben megmaradni. Teljes csönd honolt a piciny odúban, ami Kinga lakhelye volt az elmúlt években. De valamiért nem nőtt vele arányosan. Fokozatosan nőtte ki, és ez egyre több problémát jelentett. Karácsonyra kapott Lindától és Rebától egy festményt, amit Misa szerintük csakis neki festett, elvégre minden vonása olyan, mint Kinga. Ez persze lehetetlen volt, hiszen nem is ismerték egymást előtte. Misa pedig azt sem tudta, hogy Kinga egyáltalán a földön van. Fleur du Mal. Ezt a címet lopta neki Misa, és ezek a virágok tényleg a romlás, a kénköves pokol, a pusztulás virágai voltak, nem véletlenül. Misa ezt a képet a születésnapján festette. Ezért a képért mondta le a családi vacsorát. Ezen kívül még egyet készített, amivel egyáltalán nem volt megelégedve, de mégis, ezt mutatta be odahaza, nem akarta a Mal virágait prezentálni. A család elégedett volt a szemfényvesztéssel, és megbocsátották ezt a kimaradást. Azóta sokat változott Misa családi állapota. És ez a kép, amiért Misa valójában lemondott minden programot a születésnapján, ez a kép foglalta el az egyetlen olyan falat, amin nem volt sem szekrény, sem ablak. Most ezt a képet nézte, és nem tudta elhinni, hogy a kép alkotója volt az a férfi, aki rádöbbentette, hogy mégiscsak lehet szeretni a férfiakat, akivel reggel a kapualjban csókolózott, akiről le akarta tépni a ruhát, de nem merte, mert félt, hogy milyen következményekkel járhat, ha ott egymáséi lesznek. Abban a pillanatban valószínűleg elvesztenék egymást, hiszen ez az egész szerelem náluk csak a másik becserkészésére eszkalálódott. Féltek is emiatt őszintének lenni, mert ha őszinték lettek volna egymáshoz, amit Misa meg is tett, de Kinga képtelen volt rá, akkor ez az egész véget ér, és Betti és Noémi is jogosan érezte volna magát megbántva. Mélyen megbántva. Fölöslegessé vált volna egy csapásra minden rohanás, minden kimondott szó, minden vélt érzelem, minden cselekedet, ami reggel óta meghatározta mindkettejük munkáját. Ha jobban meggondoljuk, nem volt mitől féljenek, hiszen kapcsolatuk teljesen tiszta lapokkal indult, nem tudtak egymásról semmit, még előttük volt a megismerkedés boldogsága, örömteli várakozása. Az a bizsergető érzés, ami akkor jelentkezik, amikor a szerelem tárgya már őrjítően hiányzik, ez a bizsergés már most csiklandozta Kinga nyakát, és komoly erőfeszítésébe telt, hogy ne nyúljon azonnal telefonjához, hogy tárcsázza Misát, aki minden bizonnyal már otthon van. Ebben fáradt csak el annyira, hogy arccal a fal felé fordulva elaludt. Telefonja kitartóan villogott, tudatva szűkebb környezetével, hogy üzenet érkezett, méghozzá a kijelzőn megjelenő szöveg alapján egyenesen Bettitől. De Kinga erről nem értesült már aznap, csak pár órával később, amikor kómásan tapogatózott az éjjeliszekrényen a telefonja után.
Misa éjszakája nem volt ennyire egyszerű. Miután hazaért Rebától, lerakta a kocsit a teremgarázsban, és a liftet elkerülve baktatott föl tetőtéri lakása felé, amit közös megegyezéssel kapott a családtól tizennyolcadik születésnapjára. Három nagy szoba, egy hatalmas balkon (mondhatni tetőkert) és az egyéb szokásos kiegészítők tartoztak a lakáshoz. A legnagyobb, táblaüvegekkel ellátott szobát berendezte galériának és amolyan otthoni műhelynek, ahol alkotott hétvégén, és olyan napokon, amikor az iskola zárva volt. Tervezte, hogy hamarosan elkezd spórolni, hogy tudjon bérelni akár másod- vagy harmadmagával egy akkora műhelyt, amiben elfér egy kiállítás is, vagy ahol összejöveteleket lehetne rendezni. Odalépett az íróasztalához, fölvette róla azt a stencilt, amit nem is olyan régen készített Orwell regényének jelszava alapján, és azonnal felfújta a falra a hármas jelszót. A fehér falon kifejezetten szép volt a fekete festékszóró nyoma. Ablakot nyitott, hogy a kanna után bent maradt szag a lehető leggyorsabban távozzon a levegőből, hogy rá tudjon gyújtani. Oldalra pillantott, meglátta azt a növényt, amit nagymamájától kapott, amit elsőként hozott át ide. Meglocsolta friss, hideg vízzel, majd kiszellőztette a lakást. Este kilenc óra volt. Fáradt nem volt, bár lába sajgott egy kicsit. Átöltözött az otthonra rendszeresített ruházatába, ami magában foglalt egy kopott farmernadrágot, ami annyira el volt nyüstölve, hogy az anyagának tapintása szinte a pamutéval volt összetéveszthető. Minden négyzetcentiméterét festékfoltok tarkították. Eleinte még megkísérelte mindenféle vegyi eljárással kitisztítani, de ezekkel csak azt érte el, hogy a nadrág még inkább meggyengült. Ezen a nadrágon kívül még egy bő fehér póló volt az otthoni viselet. Legszívesebben mezítláb volt, papucs vagy zokni nélkül. A műhelyként használt szobán kívül mindben volt legalább egy piciny rongyszőnyeg. Kivéve a nappalinak kinevezett szobában, amelyik gyakran funkcionált vendégszobaként is, főleg, ha Pepe vagy valaki hozzá hasonlatos ivott egyetlen pohárral többet Misánál, vagy ha éppen csak annyira későig beszélgettek, hogy már logikusabbnak látszott megvetni azt a jó kis matracot, amit Misa ugyancsak nagymamájától kapott, még a költözéskor, hogy legyen min aludnia. Azóta kapott karácsonyra egy kétszemélyes matracot, amit továbbra sem volt hajlandó keretbe foglalva ágyként alkalmazni. Sokkal érzékibbnek tartotta ugyanis, ha a matracra heverednek le az alkalmi szerelmesek, mintsem az ágykeret fájába ütik bele lábszárukat. Az ágykeret legyen a harminc- és negyvenévesek hobbija.
Misa, kezében egy doboz sörrel és egy szál cigivel tartott a nappali közepére kihelyezett asztalka felé, ahol várta a hamutartó, és a tévé távirányítója, ami csak addig működött, amíg a képernyőn meg nem jelent a lemezre konvertált magyar film tartalma. Kényelmesen hátradőlt, és csak nézte, ahogy egy frissen szabadult rabot elégít ki egy táncosnő a bár raktárában. Ugyanezt a szerencsétlen a végén legyilkolja a teljes stáblistát – ez a film is eltelt. Meg kell még egyszer nézni. Kingával. De nem. Előbb azt, amit Kinga emlegetett egyszer egy közös barátjuknak. Meg kell nézni a skorpiót, ahogyan elfogyasztja az ikreket reggelire. Persze ez ebben a formában nem igaz. Mert a Skorpió megeszi az Ikreket reggelire. Ezt a metró óta tudta Misa is, bár még mindig nem értette. És ezt a randit minél előbb meg kell ejteni. Most, és azonnal. Tudta, magából kiindulva, hogy fölösleges lenne hívni Kingát, a száma úgysincs meg, de biztosan nem venné föl a telefont. Így inkább Lindát hívta, hátha ő tudja, hogy hol lakik Kinga. És Linda tudta, így Misa félretéve a sört, amibe bele sem ivott átöltözött, lekapcsolt mindent, becsukta az ablakokat, és markában szorongatva a lány címét lement a garázsba, bevágta magát a kocsiba, gázt adott, és röpült a város másik vége felé, hogy lehetőleg még ébren találja Kingát. Még nem tudta, hogy mit fog mondani annak, aki kijön megérdeklődni, hogy ugyan ki a fene keresi Kingát késő este. Legnagyobb meglepetésére Kinga botorkált ki a lakás erkélyére, és az enyhe őszi szellőben még tisztán lehetett hallani, ahogy finoman felsikolt. Misa jelezte, hogy várja, és hogy lehetőleg siessen, mert nincs sok ideje várakozni. Kinga berohant, és kinyomta telefonján a jelzést miszerint Betti üzenetet küldött neki. Gondolta ráér, elvégre Betti hamarosan költözik Békéscsabára, ott aztán végképp nem fog neki hiányozni Kinga. Még a liftben elolvasta az üzenetet („Kinga, nálad maradt néhány holmim, holnap nem megyek be iskolába, hívj, hogy mikor mehetek értük!”), konstatálta, hogy nem ezen múlik a világ megváltása, majd kikapcsolta a készüléket. Odalent egyből Misa nyakába omlott, és végre megértette, hogy mit jelent őszinte szerelemmel a másik nyakába borulni. Ekkor értették meg, hogy mit jelent a predesztináció az ő esetükben.

-vége-

ipszilon
Tököl – Szolnok
2008. december 21-26.

Tisztelt Tömeg!

Remélem sikerrel indul útjára ez a blog, aminek a célja mindössze annyi, hogy az asztalfiókban rekedt novellákat, verseket szerzőik publikálni tudják. Az e-mail cím, amire várom a megjelenésre alkalmasnak ítélt darabokat: proletartz@citromail.hu

Amennyiben itt jelenteted meg munkáidat, egy apróságot kell vállalnod: Minden lehetséges fórumon reklámozod a blogot, ezzel magadnak és másoknak is olvasókat tudsz szerezni!

Jó olvasást, jó kritizálást!